2011. július 22., péntek

A futás csodálatos világa

Mostanság a napi 8 órás monitor előtti munkának nevezett tevékenységtől ismét előjött a derékfájásom. Volt már egy időszak amikor hasonlót éreztem néhány évvel ezelőtt, akkor tartva, hogy esetleg még rosszabbra fordul a dolog, megelőzés gyanánt nekiálltam futni. Pedig kizárólag csak futni sohasem szerettem igazán. Talán úgy éreztem, hogy túl szimpla, sehol egy labda - pingpong, kézi, foci, tollas...- ami kicsit feldobná ezt az alaptevékenységet. De akkor, néhány éve valahogy kézenfekvőnek tűnt. Vettem futócipőt, kimentem egy közeli erdőben kialakított futópályára és róttam a köröket. Elöszőr csak fokozatosan néhányat, majd egyre többet. Mire belejöttem volna, egyéb életkörülmények változása, illetve a derékfájás észrevétlen megszűnése oda vezettek, hogy abbahagytam. Az alábbi videó (magyar felirattal elérhető) megtekintésének illetve az ismét jelentkező derékfájásnak az ismeretében nyilvánvaló, hogy ez egy kellően abnormális cselekedet volt.



2011. június 30., csütörtök

Lassú összeomlás

"Idén nincsenek fecskék." említette egyik ismerősöm a minap. "Mit gondolsz miért?" tartottam egy nagyobb gondolatvételnyi szünetet mielőtt válaszolni kezdtem volna neki, de megelőzött és azt mondta: "Fukushima miatt"
Annyira ledöbbentem, hogy szinte szóhoz sem jutottam és csak annyit mondtam, hogy "Fukushima csak a jéghegy csúcsa, fecskék már évek óta nincsenek..."
Ran Prieur Slow Crash című esszéje a fecskéket ugyan nem említi, de más egyéb el nem hanyagolható információt igen. Az iromány 2005-ben készült, és egynéhány dolog sajnos pont úgy alakult ahogy a szerző megjósolta. Köszönet Tibornak a fordításban nyújtott segítségéért.


"Képzeld el ahogy a világ szép lassan összeomlik. Nem könnyű. Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy vagy stabilizálódik a “gazdaság” és örökké olyan lesz, mint 1999-ben, plusz repülő autók, vagy egy napon eljő az “apokalipszis” és az ipari civilizáció minden egyes eleme megszűnik létezni.

Egy globális szuper-katasztrófát se tartok elképzelhetetlennek. Az elszabaduló üvegházhatás lehet, hogy a Földből egy újabb Vénuszt csinál, ami elevenen eléget mindannyiunkat. Az óceánok savasodása könnyen megölheti a planktonokat és velük együtt minden olyan élőlényt, aminek nagyobb mennyiségű oxigénre van szüksége. Egy hirtelen jégkorszak is számos módon bekövetkezhet és erre a forgatókönyvre érdemes figyelmet szentelni, mert ez esetben maradhatnak túlélők. De én itt csak arra a forgatókönyvre összpontosítok, ami kizárólag olyan eseményeket tartalmaz, amikben meglehetősen biztosak lehetünk: az olcsó energiakorszak végét, az ipari mezőgazdaság hanyatlását, a valuták elértéktelenedését, gazdasági válságokat, háborúkat, éhínségeket, járványokat, az infrastruktúrák meghibásodását és a kiszámíthatatlan extrém időjárást.

Ha csak az előbb említett dolgok következnek be, a hanyatlás lassabb és sokkal bonyolultabb lesz, mint ahogy az összeomlásra számító ember azt elképzeli. Nem olyan lesz, mint lezuhanni egy szikláról, sokkal inkább mint lefele gördülni egy sziklás hegyoldalon. Nem lesz egy tisztán érzékelhető határvonal, hogy előtte vagy utána. A legtöbb embernek, akik a Római Birodalom bukásának idején éltek, még csak fogalmuk sem volt róla. Utólag húztunk egy vonalat oda, amikor a vizigótok kifosztották Rómát, de a rómaiak számára, az ő idejükben, ez csak egy esemény volt a sok közül – a vizigótok jöttek, fosztogattak, elmentek és az élet ment tovább. Közvetlenül az 1929-es nagy gazdasági világválság után, az elismert szakértők annyit mondtak, hogy ez csak egy átmeneti állapot és a gazdaság még mindig erős. Csak évekkel később, amikor kiderült, hogy tévedtek, vált 1929 a nagy gazdasági világválság pontos dátumává.

Érzésem szerint a civilizáció hanyatlása már tart. 2004-ben az olaj ára megduplázódott, egyre több bank ment csődbe, a kilakoltatások mind gyakoribbak lettek, a globális élelmiszerkészletek a jó termés ellenére, soha nem látott alacsony szintre estek vissza, egy apokaliptikus vallásos szekta képes volt befolyásolni egy választást, szigorítva a világ legerősebb országának ellenőrzésén, emellett rekord számú tornádóval és hurrikánnal kellett megküzdenünk, nem beszélve mindezek tetejébe a több százezer áldozatot követelő szökőárról. Ha mostantól kezdve 2020-ig, minden év csak fele ennyire lesz eseménydús, már akkor is vasúti kocsikban fogunk lakni, füvet enni és még mindig várni fogjuk a nagy összeomlást, amiket a filmekben látunk és amiket arra terveztek, hogy felkorbácsolják érzelmeinket arra a 2 órára, de ne tovább.

Tudod, hogy szokott ez kinézni: A villanyt, vizet és fűtést lekapcsolják és egyik sem jön vissza. Az élelmiszer és az üzemanyag többé nem éri el a városokat. Az emberek “visszatérnek a barbarizmushoz” vagy az “anarchiához”, vadul rohanva az utcán, gyilkolva és fosztogatva. Ha a városban élsz, embereket kell ölnöd, hogy az élelmüket megszerezd, vagy megenni őket és persze mindez fordítva ugyanúgy veled is megtörténhet. Ha vidéken élsz jobban teszed, ha beszerzel egy nagy puskát, hogy megvédd magad az éhező városlakók portyázó hordájától. És ez az állapot mindaddig fennáll, amíg egy erős vezető újra fel nem építi a “civilizációt”.

Csakhogy ez mind hazugság. Az első hazugság az a feltevés, hogy a törés hirtelen következik be és tartós lesz. Sokkal valószínűbb, hogy a következőképpen fog kinézni: Ahogy drágul az energia és az elektromos rendszer elkezd széthullani, a kimaradások egyre gyakoribbak lesznek és egyre tovább tartanak, de a villanyt még vissza fogják kapcsolni. Idővel a nagy hálózatok végleg kiesnek a rendszerből, a helyüket átveszik a lokális forrásból működtetett, kisebb hálózatok. Drágábbak lesznek, gyengébbek, kevésbé megbízhatóak és nem lesznek képesek ellátni a nyomornegyedeket, de addigra már megtanulunk hűtő nélkül élni, laptopot a terepjárók guberált akkumulátorról működtetni és napelemekkel újratölteni. Az elektromosság luxus és nem feltétlenül létszükség. Attól, hogy a lámpák kialszanak, még nem vadulunk meg, csak előbb bújunk majd ágyba.

Hasonlóképp az üzemanyaggal. Az olaj nem fog elfogyni, csak egyre kevesebb lesz és egyre drágább. Akiknek szüksége lesz rá, az nem fog motoros bandát alakítani, tartálykocsikat üldözni és az utolsó emberig küzdeni. Azt fogják tenni, amit nagyapám tett 1973-ban és amit most Irakban a legtöbben tesznek, várni fognak 6 órát egy tankolásra. Ha már most tudod, miképpen legyél el egy biciklivel, nem kell majd annyi autót kerülgetned.

A vízszolgáltatás többnyire gravitációs elven működik. Ha valami akadályozza az áramlást, valaki majd megjavítja. Még a legrosszabb helyek, – mint amilyen Phoenix vagy Las Vegas – sem fognak egyik pillanatról a másikra kifogyni a vízből. Akárcsak a villany vagy a benzin esetében, a víz is drágább lesz, rosszabb minőségű, az elérhetősége pedig kiszámíthatatlan. Az emberek megtanulják raktározni és nem elpazarolni kocsimosásra, gyepöntözésre és nem szarnak majd bele az ivóvízbe. A tanulékonyabbak megtanulják felfogni az esővizet. Évi 300 mm csapadékkal számolva, egy 100m2-es fémtető és egy tárolótartály segítségével közel évi 3 m3 vizet lehet elraktározni, ami egy emberre vetítve naponta több, mint 8 litert jelent.

Az élelem már egy nehezebb kérdés. Mondhatni ritkán potyog az égből és nem valószínű, hogy az ipari mezőgazdaság továbbra is mindenkit el fog látni. Könnyedén elláthatnánk még a jelenlegi, túlburjánzott populációt is, ha megtanulnánk hogyan kell fenntartani egy kiskertet, tálcán magot csíráztatni, vagy fürdőkádban algát nevelni, de ez nem fog megtörténni. Korábban is haltak már ki a népek éhínségtől és ez újra be fog következni. A hazugság itt az, hogy az élelmiszerellátás megszűnése hirtelen és tartós lesz, miközben valójában épp, mint az összes többi esetén, kisebb összeomlások és részleges helyreállások sorozataként ér majd véget.

A másik hazugság, hogy emberek képesek lesznek megölni egymást az élelemért. Felkérem az olvasóimat, hogy találjanak a történelem során egy olyan katasztrófát, ahol általánossá vált, hogy az emberek táplálékszerzés miatt tömegesen gyilkolták egymást. Nem hallottam, hogy bárki ilyet tett volna a szökőár sújtotta területeken. Az 1984-es etióp éhínség, a szarajevói ostrom, sőt, az ír burgonyavész alatti időkben, amikor is az írek elég húst és gabonát termeltek, hogy mindenkinek jusson, de exportáltak mindent a jómódú angoloknak, vagyis amikor erkölcsileg indokolható lett volna ölni az élelemért, mégsem tették. A Donner párt tagjai megették a saját hallottjaikat, ám élelemszerzés ürügyén mégsem öltek. Napóleon katonái, a moszkvai visszavonulás alatt elesett, vagy már majdnem teljesen halott katonák és lovak szervét vágták ki, de nem gyilkolták le egymást, hogy élelmet lopjanak. Nemzetek őrültek meg és öltek meg milliókat a verseny, a politika és a vallás üres absztrakciói miatt, de még Ruandában, a náci Németországban, vagy a forradalom előtti Franciaországban sem volt gyakori, hogy bárki is az élelemért gyilkolt volna.

Nincs magyarázatom arra, hogy emberek miért hajlamosak ölni ha ideológiákról van szó, de amikor az életben maradás a tét, inkább csendben koplalnak. Talán az éhség olyan lassan jön, hogy mire készek lennének gyilkolni, már túl gyengék hozzá. Talán egy igazi éhínség idején az elit olyan erősen őrzi az élelmet, hogy nincs értelme megpróbálni elvenni, míg a szegényebb, hatalom által nem megrontott réteg, inkább megosztja azt a keveset amije van, mintsem hogy haláláig harcoljon.

Képzeld bele magad a helyzetbe. Bármi is akadályozza az élelmiszer behozatalát a városokba, az valószínűleg csak regionális és időszakos, és arra számítasz, hogy hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba, vagy legalábbis számítasz a segítségre. A kiszolgáltatottság sokkal gyorsabban szedi az áldozatait, mint az éhínség, így inkább ismerős helyen akarsz maradni és megpróbálsz szerezni egy darabot a segélyszállítmányból. Ha elhagyod a várost, akkor is egy biztos helyre tartasz majd, mint egy kunyhó, vagy egy barátod háza, mintsem hogy vidéken barangolj, kukoricatáblát keresgélve. Egyszer kerékpárral elindultam Seattle belvárosából a Wenetchee közeli Steven Pass-on  keresztül, majd Snoqualmie-en át egészen Spokane-ig. Tekertem autópályán, országúton, földúton, kavicsos ösvényen és azt hiszem két olyan mezőt láttam ahol voltak ehető növények, de egyiknek sem volt szezonja.

És mi helyzet a városi emberek kirablásával? Ismét, képzeld csak bele magad a helyzetbe. Tudod melyik házban van étel? És melyikben fegyver? Tényleg csak úgy találomra kiválasztanál egy házat és berúgnád az ajtaját? Még ha meg is fordulna a fejedben, számítanál rá, hogy mások is hasonlóan gondolkodnak és inkább a szomszédaiddal szövetkezve egy védelmi rendszert alakítanátok ki. Ha szövetségeseid vannak és szükségetek van egymásra a túléléshez, az ételt is meg fogjátok osztani egymással. Azok, akiknek a legtöbb élelmük van, ha okosak, a tiszteletért és hűségért cserébe adnak majd valamennyit. A helyzet sokkal inkább a szomszédok között fennálló társadalmi viszonyokon fog múlni, és nem kóbor bandák erőszakos összecsapásain.

Az “anarchiáról” elterjedt általános kép szintén egy hazugság, egy elitista karikatúra, mely szerint az alacsonyabb osztályú emberek olyan idióták, kiszámíthatatlanul veszélyesek és esztelenek, mint egy tornádó. Valójában, a Rodney King-zavargásokban (1992, Los Angeles – a ford megj.) az emberek voltak olyan intelligensek, hogy megkíméljék azt a koreai élelmiszerboltot, aminek a tulajdonosa normálisan viselkedett velük. Ott voltam a seattle-i WTO “zavargásoknál”, és a romboló akciók nem esztelenek és őrültek, hanem nyugodtak, megfontoltak és célzottak voltak.

Vegyük észre, hogyan használja a propaganda az “utca” szót: “aljas utcák”, “az utcán nőttem fel”, “utcai zavargások”. Hova máshova mehetnénk tüntetni? Ki a kertbe? Elhitették velünk, hogy az utcán gyalog felvonuló, szabad akaratú emberek, a létező legveszélyesebb dolog. Pedig a legveszélyesebb dolog az utcákon az autó. A zavargások idején valószínűleg lecsökken a halálesetek száma, mert kevesebb ilyenkor az autóbaleset. Vajon hány ember halt meg autóbalesetben abban az útkereszteződésben észrevétlenül, amivel a nagy média napokon át foglalkozott, hogy a világon mindenki lássa, ahogy Reginald Denny-t épp feketék verik meg.

A propagandának nem az a célja, hogy megmondja nekünk, hogy mit gondoljunk, hanem hogy mélyebbre juttasson bennünket abban a hitünkben, amiben eleve hiszünk: jelen esetben abban, hogy központi hatalom nélkül, egy sokkoló bűntényekkel teli, ember embernek farkasa világot kapnánk. Pedig ez az amiben most élünk. A “mindenki önmagáért van” erkölcsiség egy olyan kultúra tünete, ami mértéktelen vagyonnal és zéró összegű versenyekkel (minden nyertesre jut egy vesztes – a ford. megj.) tartja fenn a hierarchiát. Egy vagyon és irányítás nélküli világban az emberek kedvesebbé válnak. Megtanulunk felelősséget vállalni, együtt dolgozni, segíteni egymásnak… egészen addig amíg egy új uralkodó fel nem tűnik és le nem zúz bennünket.
A történelem legszörnyűbb tömegmészárlásait föntről vezérelték. A népirtás nem akkor történik, ha a központi irányítás leáll, hanem amikor már nincs mi visszafogja azt. Ha a gyilkosok nem közvetlen a kormány vagy az ipar ügynökei, akkor teljesen hétköznapi emberek, akik tisztában vannak vele, hogy a pillanatnyilag létező legnagyobb seggfej védelmét és ideológiai útmutatását élvezik. Az ideológia általában utópisztikus: Hitler, Sztálin, Mao, Pol Pot, a francia forradalmárok, az amerikai “telepesek”, és napjainkban az amerikai neokonzervatívok és a hatalmon lévők, mind megideologizálták a saját tömegmészárlásaikat, egy a világot megtisztító, majd paradicsommá változtató, nemes konfliktus grandiózus víziójával. A veszély nem a “terrorizmus” vagy a “káosz”, a veszély egy új világrend, ami kijelenti, hogy a veszély te magad vagy.

Úgy vélem, hogy az utópisztikus népirtás és az éhínségek csak a második helyért versenghetnek, jóval lemaradva a járványok mögött, amik a történelem során a legtöbb áldozatot követelték. Az 1347-1350-ig tartó pestis (ami valószínűleg egy ebola szerű vírus volt) nagyjából Európa harmadát pusztította el, és azok az emberek még természetes ételeket fogyasztottak és nem volt légi közlekedésük vagy biofegyver laborjuk.
De a legfontosabb kérdés továbbra sem az, hogy “Hogyan fognak meghalni az emberek?”, hanem hogy “Hogyan fognak élni?” Mit fogunk tenni egész nap a városban a tömegsírok szomszédságában? Adatokat feldolgozni és lelkesedést színlelni? Internetezni? Számszeríjat készíteni? Gyümölcsfákat gondozni? A legjobb ami eszembe jut, hogy megvizsgálok néhány, a ma ismert világunkat nagy valószínűséggel átformáló tényezőt, és végiggondolom, hogy miképpen tudják megváltoztatni a dolgokat.

Olajcsúcs. A globális olajkitermelés tetőzni fog ez elkövetkezendő néhány évben, ha még nem tetőzött mostanra. 2008-ra egyértelműen csökkenő pályára áll, bár néhányan azt állítják majd, hogy ez csak átmeneti. Az olajvállalatok kihasználva a hisztériát jóval nagyobb mértékben fogják emelni az áraikat, mint indokolt lenne. Nem “találunk fel” új, olcsó energiaforrást, de arra rájövünk, hogy a hidrogén csak egy energiatárolási módszer és ráadásul nem is a legjobb.
De az élet nem fog annyira megváltozni, mint ahogyan azt az olajcsúcshívők jósolják, mert elég sok lehetőségünk van csökkenteni a pazarlásunkat: jóval gazdaságosabb autókban és ritkábban autózni, biciklizni, letekerni a fűtést és a légkondicionálót, kivonni az ipari vegyszereket és a gépeket a mezőgazdaságból, abbahagyni az élelmiszer reptetését a világ körül. Fokozatosan, egyre több ember fogja megtermelni a saját élelmét, nevelni a saját gyermekeit, törődni a saját egészségével, gépek helyett a saját testével tenni valamit, és a figyelmét a részvénypiac és a TV szereplők helyett a valódi életre fordítani. Azok, akik tudnak mentálisan alkalmazkodni, ezt javulásként tudják majd megélni.
Amikor az energia olyan drága lesz, hogy az emberek már egyáltalán nem tudják megfizetni az autóhasználatot, vagy megvenni a legújabb szuper-gazdaságos autót, akkor majd otthagyják az elővárosokat, a vállalkozó kedvű kerékpárosoknak, drog bandáknak, ingatlanfoglaló csoportoknak vagy földműveseknek. Az utálatos gyepről ki fog derülni, hogy egy csomó értékes termőtalajt őrzött meg… amit most egy mérsékelten fenntarthatatlan mezőgazdasággal fogunk kimeríteni. Nem látok semmilyen esélyt arra, hogy visszatérjünk a vadászó-gyűjtögető életmódhoz, amire egyébként a testünk eredetileg kifejlődött. Nem mintha nem tudnánk megtenni, de a legtöbb ember egészen addig nem fog erre vetemedni, amíg ismer olyan technikát, amivel gyors előnyökhöz juthat a földi élet kiszipolyozásával.

Gazdasági Derepresszió. Nem gépelési hiba. Sok fajta gazdaság létezik, és az, amelyik éppen összedől, az irányított gazdaság. A fősodrású média ezt soha nem nevezné hanyatlásnak, sokkal inkább valamifajta átmeneti válságnak, pedig ez tényleg a központosított ipari-technológiai rendszer vége. Amit ők átmeneti “munkanélküliségnek” neveznek, az valójában egy folyamatos átmenet lesz az önfoglalkoztatásba, a megélhetés értelmes tevékenységeibe.
A dollár tovább fog értéktelenedni, míg végül a kevésbé gazdag amerikaiak már engedhetik meg maguknak, hogy importált árut vásároljanak. Az amerikaiaknak ismét meg kell tanulniuk, hogyan kell a dolgokat készíteni, és elképzelhető, hogy megéljük a könnyűipar reneszánszát. Elkezdjük használni a helyi pénzeket, mint amilyen az Ithaca Hours, vagy ha az uralkodók ezt féltékenységükben megtiltják, akkor underground ajándék és cseregazdaságot építünk ki. És mindez nagyon jó lesz nekünk. Időközben azok a gazdaságok, amik azon alapulnak, hogy cuccokat adjanak el Amerikának, szintén válságba kerülnek.
A kamatszint emelkedése ki fogja pukkasztani az ingatlanpiaci buborékot (ez meg is történt – a ford. megj.), és olyan sokan lesznek akik képtelenek fizetni a törlesztésüket, hogy lehetetlen lesz mindegyikőjüket kilakoltatni, vagy kívül tartani a házfoglalókat az összes, bank által elbirtokolt házból. Az elit megpróbálja korlátozni a házfoglalásokat, hogy a saját vagyonukat/hatalmukat megőrizhessék, de nem annyira, hogy ezzel egy mozgalmat vagy földreformot fűtsenek. Valami hasonló fog történni a hitelkártya adósságokkal, csak enyhébben, mert az elit mindig inkább hajlandó elengedni az adósságot, mintsem hogy lemondjon a földre fenntartott jogáról. Egy apró tanács: Ha el tudod adni a részvényeidet és elég pénzt szerezni, hogy kifizethesd a házadat, akkor igyekezz!

Harmadik Világháború. Az egyetlen dolog, ami számomra értelmet adna Irán esetleges megtámadásának, ha egy óriási kultikus öngyilkosságként fognám fel. Persze az USA hadseregét meg fogják alázni, de nem a III. Világháború kirobbanása előtt. Ez is egy olyan kifejezés, ami túl van reagálva és le van egyszerűsítve. Ahogyan a II. Világháború, ez is csak néhány régiót fog érinteni, és nem fogja elpusztítani az általunk ismert világot, csak egy kicsit visszafogja.
Titkos fegyverek. Biztos vagyok benne, hogy léteznek: nagy teljesítményű elektromágneses fegyverek, időjárás befolyásolás, olyan félelmetes cuccok, amiket el sem tudunk képzelni. De azok az emberek, akik a témában jártasak, annyira paranoiásak, hogy képtelenség megmondani, hogy ezeknek a fegyvereknek mennyivel durvább a hatása, mint más fegyvereknek, vagy taktikai szempontból mennyire éri meg ezeket használni.

Kína. Keveset tudok ahhoz, hogy ezt előre tudjam jelezni. Kína lesz az USA után a következő ördögi birodalom, de mit fognak tenni? Megvannak az eszközeik, hogy idejöjjenek és Amerikát még a jelenleginél is rosszabb rendőrállammá alakítsák? Hogyan hat majd a gazdaságukra, ha az amerikaiak nem fogják többé megvásárolni a börtönökben gyártott termékeiket a Wal-Mart-ból? Mennyi idejük van még hátra addig, amíg az ipari civilizáció kihullik alóluk?

Sorozatos Falludzsa. Ha Amerika is kap a tömegmészárlásokból, akkor az a tippem, hogy valahogy így fog kinézni. Az uralkodók egyenként fogják levadászni a városokat, éppúgy, mint tették azt Falludzsában és a Davidiánusok esetén, azzal, hogy táplálják a nép vérszomját egy olyan rituáléban, ami egyidős magával a civilizációval: démonizáld őket, zárd be és öld meg mindet. Ha egy vulkánkitörés elvágja az élelmiszer útját a városodtól, tarts ki – minden rendben lesz. Ha katonák vagy rendőrök holttesteit vonszolják a városod utcáin, menekülj és ne is számíts rá, hogy valaha visszatérsz.

Járvány. Egy olyan, ami végezne az emberek 10%-ával, lelassítana vagy teljesen leállítana néhány rendszert, különösen az egészségügyi ellátást, de néhány hónap vagy év múlva minden visszaállna a régi kerékvágásba. Egy olyan, ami az emberek 50%-ával végezne, olyan módon alakítaná át a társadalmunkat, amit nem tudunk előre megjósolni – amikor az emberek azt hiszik, hogy hamarosan meghalnak, teljesen kiszámíthatatlan dolgokat tesznek.
Egy másik tényező, ha a túlélőknek és a halottaknak eltérő kulturális hátterük van. Ha jön egy kergemarhakór, akkor az nagyrészt a vörös hús fogyasztókat pusztítja el és megkíméli azokat, akik könnyebb dolgokat esznek. Szinte bármilyen betegséget könnyebben átvészelnek azok, akik egészségesebb életet élnek – tulajdonképpen, lehet, hogy ez már meg is történt: az Amerikában terjedő és Európában is feltűnő elmebaj, lehet egy közvetlen hatása a finomított cukrok, keményítők, hidrogénezett olajok és gyorskaják étrendjének. Úgy is tűnhet mindez, mint egy lassú, étrend okozta mentális betegségek járványa, ami miatt az emberek olyan hülyeségeket tesznek, amik végül megölik őket.

Időjárás. A globális átlaghőmérséklet tovább fog emelkedni, bár úgy vélem, hogy a folyamat sokkal komplexebb, minthogy az üvegházgázok elnyelik a napfényt. És a bolygó bármely pontján inkább lehet számítani egyre szélsőségesebb, mint melegebb időjárásra. Seattle-ben idén januárban meleg napos idő volt. Júliusban lehet, hogy 43 C-os meleg lesz, de az is lehet, hogy hóvihar. Mindenki erősebb szeleket, nagyobb viharokat, bőségesebb árvizeket és szárazabb aszályokat fog tapasztalni. És ha CO2 kibocsátás közvetve vagy közvetlenül hatással van a klímánkra, akkor lesz egy késleltetés, éppúgy, mint a késleltetés a zuhanyzóban, amikor megengedjük a meleg vizet és elkezdjük érezni, csak sokkal lassabban történik, mivel a légkör sokkal nagyobb. Ha az időeltolódás van akár 30 év is, akkor amit most tapasztalunk, az a 1970-es évek relatív enyhe szennyezésének hatása. Milyen lesz, ha a hatalmas autóimádatunk visszaüt majd?

Csillagászat. Előbb-utóbb telibe fogja találni a Földet egy tömeges kihalást okozó aszteroida. Azzal az eshetőséggel, hogy mindez az elkövetkezendő 100 évben következik be, nem érdemes foglalkozni. De néhány más kozmikus eseménnyel talán igen. Egy marginális üstököselmélet szerint, az üstökösök nem holmi “koszos hógolyók”, hanem forróak és roppant elektromágneses töltéssel vagy valamilyen másfajta energiával rendelkeznek, így egy közel elhaladó üstökös számunkra ismeretlen módon befolyásolhatja a Földet. Történhet többféle olyan kozmikus katasztrófa, amiről nem is tudunk, mert a fizikai nyomaik nem annyira egyértelműek, mint egy hatalmas kráter vagy egy réteg hamu. A történelem legjobb forrásai a témában az őskori és ókori emberek mondái lehetnek – amikről azt tanították nekünk, hogy tisztán fikciók. Ha érdekel a téma, nézz utána Immanuel Velikovsky munkásságának.
Van egy esemény, amit elfogad a domináns tudomány, valami ami elképzelhető, olyan, ami elhozza a tudományos fantasztikus világvégét, teljesen elpusztítva a rendszert, de az embereket sértetlenül hagyva, és ez nem más mint egy óriási napkitörés. Az 1859-es napvihar a vezetékek elektromos túlterhelésével megsütötte a távíró rendszert. A számítógépeink alkatrészei olyan érzékenyek az elektromos töltésre, hogy antisztatikus zacskóban tároljuk őket, nehogy véletlenül a sztatikus töltésünkkel kisüssük őket. Szerinted le tudnál égetni egy távíró vezetéket azzal, hogy a lábadat a szőnyeghez dörzsölőd és utána megérinted? Gondolj bele mit tenne egy távírórendszert leégető napvihar a számítógépekkel. A napkitörések a napfoltokkal függnek össze, a napfoltok száma 1000 éves csúcson van, a tetőzés 2012-ben várható.

Az emberi tudat átalakulása. Nem fogom “ébredésnek” vagy “transzcendenciának” nevezni, mert az még jobban vertikális skálára helyezné mindezt, mint korábban. Ha nem jobbak vagyunk, csak mások, az legalább olyan érdekes. Szokatlan belegondolni és könnyű mellette vagy ellene érvelni, mert annyira sok téren vagyunk okosabbak, butábbak, miközben alig különbözünk attól, amilyenek korábban voltunk. A saját vad elképzelésem szerint az emberek már most két csoportra válnak szét, nagyon hasonlóan, mint ahogy Tolkien tündéi és orkjai. Minden esetre az egyértelmű, hogy a kollektív emberi tudat átalakulása nélkül, továbbra is epekedni fogunk a heroinért, gyorsabban fogjuk vágni a fákat, mint ahogyan nőnek, ki fogunk billenni az egyensúlyból és addig fogunk pusztítani, amíg ki nem halunk. De egy megváltozott tudattal a lehetőségek óriásiak."

2011. június 20., hétfő

"por van a hamu alatt"

A tanító gorilla és a pet palack meséi, avagy az aranytartalék nem ehető. Az atomenergia hálószobai jelenléte, a szelektív hulladékgyűjtéstől környezettudatossá váló jóember, az ürülékelszállítást is fedező vízdíj, mind-mind az emberi elme nagyszerű találmányai, amik egy olyan korba juttattak ahol ilyen dalok íródnak.
Előadó: Tai Chi Teacher

2011. június 9., csütörtök

like vs. dislike

Arról lesz szó amiről beszélnek, ami aktuálisan érdekli az embereket. Pontosabban nem biztos, hogy érdekli, előfordul, hogy irritálja. De mivel "like"-os világban élünk gyakorlatilag mindkét viszonyulás ugyanazt éri el. Beszélek róla mert érdekel, kibeszélem, mert irritál. Szóba hozom, keresem a hasonlóan viszonyuló párbeszélő társakat és megkönnyebülök. Bulvármegélhetés szempontjából mindegy, hogy "like" vagy "dislike", ebben a világban a kettő összege számít, sőt néha jobb ha a "dislike"-ból több van. Felmerül a kérdés: Mit lehet tenni ellene? Nem beszélni róla, nem küldeni email csatolmányként, nem gondolni rá. Ez utóbbi nem biztos, hogy működik, de az biztos, hogy az első kettő betartása nélkül esély sincs rá. Elsősorban türelemre lenne szükség, hogy miközben tudom, hogy cseszegeti az agyamat nem kiabálom ki magamból, amit valljuk be elég nehéz megoldani. Mi másról tudunk beszélni mint amire éppen gondolunk? De mégis, először kevesebbet beszélni, néhány szóval elintézni aztán kevesebbet gondolni, néha akkor is csöndben maradni amikor eszembe jut, és valamilyen úton módon csak eltűnik.
És mi van ha jön egy újabb "jelenség" amiről ösztönösen beszélni kéne? A fent leírt agyi "evolúció" nem egy két perces mutatvány, idő kell hozzá, amely idő alatt temérdek "jelenség" köszön be hozzánk. Közben mindről nem beszélni, mindre nem gondolni... a lényeg az idő, előbb utóbb kirajzolódik, hogy mind egy kaptafa, mint a sorozatok: megölnek valakit, helyszínelés, nyomozás, gyilkos kitalálás, rosszul lesz valaki, kivizsgálás, találgatás, betegség beazonosítás. A közös pontok a halál a dráma és a happyend. Ahogy bármelyik klisé feltűnik egy képzeletbeli betonfal emelkedik közém és a "jelenség" közé, egy másik dimenzióba kerül amit nem érzékelek. Persze még mindíg van benne hajszálnyi tudatosság, hogy akaratlagosan "hátsó szándékból" szelektáltam, de ez már a bűntudat ingerküszöbét nem veszélyezteti.

2011. június 7., kedd

"Nem utazok sehova"

Nincs az útitervben külföld, szigorúan belföld, szigorúan nem messzebb mint a megyehatár, nem leszek Frodó aki átlépi, inkább maradok a faluban. Még itt sem jártam végig minden talpalatnyi földet, utcák, sarkok, a határ egynéhány részei sohasem láttak, ahogyan én sem őket. Miért is vágynék Hawaii-ra ami belefulladt a turista szemétbe, vagy Tuvalura az álomszigetre ahol már csak dagály van?


2011. június 6., hétfő

Mi van a kosárban?

Utálom a nagy bevásárló központot, ami "megment minket". De néha belekényszerülök, mert megéri, mert erre jut idő. Mondom én, de mondhatom, nincs mentség. Egy helyen mindent gyorsan, műszaki cikket, ablaktörlőt, evőeszközt, mirelit cuccot, pékárut, lapockát, halat, fűszert, sört, 100%-os narancslevet és persze sok bambuló, egyáltalán nem mosolygó kedvetlen, rideg - még fokozhatnám - embert kapok. Köszi, a rendszer tényleg nagyon kedves. Ez az amire vártam, számítottam. Érzem, tudom, hogy nem kéne, hogy ennyiféle, ilyen mennyiségű cucc egy helyen, na ez nem normális. Honnét jöttek, mi hozta ide, kik gyártották ezeket, mennyi szemetet halmoztak fel közben és mennyi élet pusztult el míg ideért és mennyi fog miután innét kikerül?

Ami a kosárban van az mind az erdőből jön, a földből, a hegyekből a tengerekből  és a folyókból. Hatalmas monstrumok szippantják ki, óriás hálók kerítik be, gyilkos fűrészek darabolják szét és intelligens gépek finomítják le. Az ember szinte láthatatlan a folyamatban, legalábbis az emberi mivolta kevésbé van jelen. De a helyzet ezt megköveteli. A TERMÉK gyártása során a management által kellően érzéketlennek, empátia képtelennek talált emberek kiemelődnek és számukra ismeretlen státuszt kapnak, divatos szó használattal élve line leader-ek lesznek. Ezt követően bármikor a tükörbe néznek elhiszik  hogy bennük van az x faktor. A dolgozó alattvalók ráfaragtak, jöhet a gyomorgörcs a jobrotation vagy a good bye. És a jóembert nem az foglalkoztatja elsősorban, hogy mennyi a drága company CO2 kibocsátása, hanem hogy amit meg kell tenni azt meg kell tenni. És mivel sok helyütt kicsiben, nagyban, hasonló dolog történik ez a supernatural. A panaszkodás megy rokonlátogatáskor, ünnepnapokon, a buszon hazafelé és a kollektív tudat tudomásul vesz mintsem gerjeszt forradalmat. Ha lehetne egy kívánságban összefoglalni, csak annyi lenne, hogy  mindenki egyszerre úgy lássa a rendszert mint Neo a Mátrix I. végén Smith ügynököt.

2011. május 28., szombat

Ketyeg a világ

Kilábalni kéne a rendszeres,
Minduntalan következő percből,
Az órává növekvő pillanatból.
Hajnalok hajnalát egyből!
Végtelen érzet közben
Nem nevezni nevén a napot,
Belemenni, felolvadni, mert
Néha jó nem tudni hol is vagyok.
Túl sokszor jön szembe
A szerda, a délután, az este nyolc,
A napszakok hangulatai sűrűsödnek,
Most ez múlthéten vagy tegnap volt?
Azért zavarba ejtő és kicsit bajos,
Hogy amit tudok csak az vagyok.
Nem szivacs de nem is tengerfenék,
Amiben élek csak egy mókuskerék,
Remegő felhők, hangtalan emberek,
Ordító állatok, áradó tengerek.
Torka szakadt hangok, lassan belátott hibák
Homokóra hangon lepereg a világ.